CZ
RU
DE
EN


Válogatás a 
fejezetekből
Kezdőoldal


2. Fejezet: világűr

Elnézve a végtelenül távoli csillagokat szinte hihetetlennek tűnik, hogy a világűrnek határai vannak, hogy véges és be van határolva. A fizika törvényei azt mutatják, hogy ahol létezik idő és tér, ott lenni kell határoknak is. Bár számunkra elképzelhetetlenül messze vannak, mégiscsak léteznek. Bizonyos időszakokban a világűr ezeken a határokon belül tágul, növekszik és később megint összehúzódik, míg nem marad belőle más, csak a láthatatlan ősmag, ami fokozatosan újra beburkolózik és növekszik.
Az emberi látást tekintve a világűr két alapvető részből tevődik össze, az egyik látható a másik láthatatlan. E jelentős különbség ellenére mind a két rész anyagi jellegű, de mindegyik másfajta. A látható részt egyszerűen durvaanyagúságnak, a láthatatlant finomanyagúságnak fogjuk nevezni. Tehát két eltérő világról van szó, melyeket azonban azonos eredet -az anyag- köt össze. Ez állandó változásoknak van alávetve: növekszik, tömörül és szétesik, mivel tökéletlen, változékony. E folyamatoknak a világűr mindkét része alá van vetve, mivel anyagi jellegűek.
A durvaanyagú világűr alatt csak az anyagi, látható kozmikus testeket kell elképzelni - a csillagokat és a bolygókat, a finomanyagú alatt ezek úgynevezett árnyékait, melyeknek egyforma, de sokkal nagyobb, emberi szemmel láthatatlan alakjuk van. (Melléklet – 1. kép)
Az egész világűr fölött további világok vannak, amelyek anyagtalanok, ezekről később lesz szó. Ezeket már nem a világűr (kozmosz), hanem a teremtés fogalmába fogjuk sorolni. Habár az egész teremtést azonos törvények hatják át, hatásuk mégis eltérő, függ a szintektől, amelyeken keresztül hatnak. Ennek fő oka, ha nem is egyetlen, elsősorban a különböző világok eltérő hőmérséklete.
A durvaanyagú világűr a nehézkedés törvénye szerint hét egymás fölötti szintre osztódik. Alul a legtömörebb, leghidegebb szintek keringnek, a felső szintek áteresztőbbek és finomabbak. A magasabb hőmérséklet hatására a felső szintek gyorsabban az alsók pedig lassabban mozognak. A gyorsabb mozgás és a több hő következtében a szintek élettartama hosszabb. A felső világok ezért tartósabbak, finomabbak, és nagyobbak. Az alacsonyabb szintek tömörebbek és kisebbek. Mivel kevesebb fény hatol át rajtuk keringésük lassúbb, korábban esnek szét és ki vannak téve a bomlásnak.
A finomanyagú világűr a nehézkedés törvénye szerint szintén hét szintre van felosztva. A világűr mindkét része tehát hét rétegből áll, melyek a széleken finomabbak, és ezzel az azonneműség törvénye szerint kialakítják a kölcsönös átmenetek, kapcsolódások lehetőségét. A durvaanyagúság és a finomanyagúság között olyan óriási a különbség, hogy e rétegeződés nélkül nem lehetne összekapcsolni az összes szintet.
Az egész világűr hét alapvető részből áll, ezek nevét említi János Jelenéseiben a Biblia: Efezus, Filadelfia, Laodicea, Pergamon, Szárdisz, Szmirna és Thiatira. A Föld az Efezus nevű részben található. A nehézkedés törvénye szerint az alacsonyabb -de nem a legalacsonyabb- bolygók szintjére tartozik.


Az egész világegyetemet egy láthatatlan energia hatja át - az alaperő. Mint fény és hő nyilvánul meg, és az örök törvények működésével fenntartja a teremtés egyes szintjeit. Bár az anyagnak nincs saját mozgása és hője, ennek ellenére az egész világűr, és minden test külön-külön is forog. Az alaperő hevíti és forgatja egy magasabb világ közvetítésével, amelyről majd később lesz szó.
Az ember is kontaktusban van az alaperővel, mely rajta kívül létezik. Az érzelmeken -ezek rezdülésein- keresztül kötődik hozzá. Mivel ez az erő semleges, használható pozitív és negatív módon is, az érzelmek minőségétől függően. Az alaperő olyan, mint egy vezető, amelyen keresztül közvetítődik a jó, de a rossz is, a boldogság vagy a boldogtalanság. Ha az ember nem rendelkezne ezzel az alaperővel, a földi létezés és fejlődés szempontjából lehetőségei nagyon korlátozottak lennének. Az említett erőt alaperőnek nevezzük, mert rajta kívül más energiák is áramlanak a világűrön keresztül - az alacsonyabb világokból, melyekre nem érzelmek által, hanem észbeli képességekkel és tevékenységekkel kapcsolódunk. (Melléklet – 2. kép)
A világűrben nincs csönd és sötétség, mint ahogy ez nekünk tűnik, ha az éjszakai égboltot figyeljük. A világűrben minden test drágakőként ragyog, és színárnyalatuk elárulja, hogy milyen élet van rajtuk. A magasabb szférákban a szín egyesül a hanggal és ebben az egységben hihetetlenül szép zene hangzik, melyet mennyei harmóniának nevezünk. Az akkordok minden változásával változik a szín és a kibocsátott sugarak intenzitása is.


A Föld finomanyagú része: a finomanyagúság -nevezik másvilágnak, túlvilágnak, asztrális világnak is- régebbi, mint a durvaanyagú rész: a durvaanyagúság. A finomanyagúságban fejlődött ki lelkünk, mert korábban keletkezett mint az anyagi test. Keletkezését a későbbiekben még elmagyarázzuk.
Már tudományosan is bizonyított, hogy a halál után a testből láthatatlan energia távozik el: a lélek, ennek bizonyos súlya van, bár a testhez képest jelentéktelen. A tudósok ezt megmérték, és ezzel bizonyították, hogy a lélek is anyagi jellegű. Anyagi testünk a halállal megszűnik, az eredeti összetevőkre bomlik, amelyek minden tulajdonos után tökéletesebbek lesznek, és ezzel az anyagot átszellemül. Az azonneműség törvénye következtében a lélek a halál után nem maradhat a Földön, mert finom lényege itt nem tud aktívan megnyilvánulni és hatni a környezetre. A visszahatás és az azonneműség törvénye szerint visszatér származási helyére - a finomanyagúságba, ahol más szinten folytatja saját tudatos létezését.


Az elmondottak szerint tehát a halál a földi élet befejezése, és az asztrális világba való megszületés. E fontos esemény miatt az összes elhunyt rokon és ismerős eljön, hogy fogadja a másvilág új lakosát. A haldokló finomanyagú lelki érzékszerveivel érzékeli őket, mivel a test halála után már anyagi érzékszervekkel nem érzékel. Mikor a lélek kijön a testből a hozzátartozók közelében marad, és mindent érzékel amit mondanak vagy csinálnak. Beszél velük, megérinti őket, győzködik, hogy nem halt meg, de senki sem hallgat rá. Az azonneműség törvénye meggátolja a más nemű benyomások érzékelését, és ezért az élők képtelenek látni a lelket, vagy hallani a hangját. Éppúgy nem érzik testükön, hogy a lélek megérintette őket.
A fejlett lélek a halál után nagyon gyorsan leválik a földi testről, melyhez az élet során finomanyagú asztrális zsinór köti. (Melléklet – 4. kép)
A haláltusa előtt többnyire már nem érzi a fájdalmakat, bár a test nehéz sóhajokat hallat, mert gyorsan és egyszerűen kicsúszik belőle. Fejletlen lélek esetében ez fordítva érvényes, mivel az ilyen nehezebb súlya miatt hosszabb ideig marad kapcsolatban a testtel, így megtapasztalja a fájdalmas haláltusát. Az sem ritka dolog, hogy érzékeli a temetést, és gyakran érzi a boncolást és a test bomlását is. Az azonneműség törvénye sokáig a test közelében tartja, míg az érett, könnyű és finom lélek a nagy eltérés következtében gyorsan külön válik a testtől.
A rokonok néha akaratlanul is árthatnak a halottnak. Ha a lélek gyorsan elhagyja a testet, és az összekötő zsinór még nem szakadt el, a rokonok erős sírása és keserves hívása azt eredményezi, hogy önként visszatér a testbe. Meg akarja mondani nekik, hogy ne szenvedjenek, mert él, csak más szinten. De ők még így sem hallják, nem is látják. Visszatérve a testbe a lélek viszont átéli a halálos kínokat, amitől meg lehetett volna kímélve.
Miről lehet felismerni a fejlett lelket? Lehet, hogy nem mindig lelkileg művelt vagy vallásos beállítottságú ember. Sok úgynevezett mélyen hívő embernek egyáltalán nincs fejlett lelke, és fordítva, számos ateistának lehet, ha indítékai és tettei tiszták és önzetlenek. Előfordul, hogy a fejlett lelkű embert környezete fel sem ismeri, mivel kvalitásai külsőleg csak ritkán nyilvánulnak meg.
A halált valami törvényszerű, elkerülhetetlen ténynek kellene venni, ami gyakran már születésünk előtt meg van határozva. Többnyire a korai halál is tervezett. Ezért a bosszút és az igazságtalanság érzetét az örök törvényekre kell hagyni. Hiszen a halállal semmi sem végződik, csak az életkörnyezet és az életforma változik. A földi durvaanyagúságból az ember átmegy a finomanyagúságba, ahol folytatódik a további fejlődés.
Az egyetlen tulajdon, amit az ember a halál után magával visz az örökkévalóságba, a lélek. Minden más a halállal megszűnik. Az észbeli tudás is, mert az ész csak az agy -az anyag- finomabb része.


Eddig a finomanyagúságot asztrálnak neveztük, de a valóságban az asztrál már a durvaanyagúság középső részében kezdődik. A visszahatás törvénye szerint az emberi léleknek a halál után az asztrálban át kell élnie mindent, amit nem bűnhődött meg a Földön. A fejlett és tiszta lélek, akit nem terhelnek bűnök és alacsony hajlamok, gyorsan áthalad a küszöbön a finomanyagúság magasabb világaiba. Az asztrálban sokkal tarkább, színesebb az élet, mint a Földön. A tájak, az épületek, minden, amit az ember létrehozott vagy kitalált a Földön, itt szebb -esetleg csúnyább is-, mert a finomanyagúság könnyebben formálható.
Az asztrál másik részében található minden dolog és tevékenység előképe a felső világokból, melyek szerint a földi ember megalkotja műveit. Az azonneműség törvénye szerint ki mire gondol, azt vonzza magához, mert ez szó szerint a feje fölött lóg. Az előképet hozzáigazítja saját elképzeléseihez és a korszakhoz, s azt hiszi, hogy minden tőle származik. Tény, hogy műve létrehozásában segítette a többi földi ember, és a magasabb szférákból is azok, akik hasonló tevékenységgel foglalkoztak.
Az asztrál és a finomanyagúság nem végső célja a lélekvándorlásnak. Itt csak a következő inkarnációra ”várakozik”, de nem alussza örök álmát. A fejlett lelkek itt tudatos személyiségként aktív életet élnek, és művelődnek is. A léleknek szintén emberi formája van, még gyönyörűbb, mint az anyagi test. Mivel finomabb lényegű, képes kitágulni, vagy összehúzódni. Ezért a testtel növekszik. Az asztrál alacsonyabb szféráiban a lelkek nem olyan szépek, a környezetük sem, mert negatív gondolati formákból és érzelmi rezgésekből keletkeztek. Az alacsony lelkek az asztrálban szenvedés által tökéletesednek, amit itt a visszahatás törvénye szerint élnek meg.
A lélek miután elhagyta a halott testet vagy felemelkedik, vagy lesüllyed a nehézkedés törvénye szerint egy bizonyos szintre. Aztán tovább vándorol a szint megfelelő részébe, ahová az azonneműség törvénye szerint tartozik. A kereszténység is pontosan ábrázolja, hogy a lelkek a halál után a “mennybe” - felső szintekre, vagy a “pokolba” - alsó szintekre mennek. Ez az egyes durvaanyagú és finomanyagú világok képletes kifejezése.

Mutassuk meg egy példán, mit élnek át a nem egészen tiszta lelkek a másvilágon, az asztrálban. Ha földi státuszukat vagy vagyonukat becstelen módon, vagy mások kárára szerezték, akkor a halál után hasonló igazságtalanságoktól szenvednek. Sokan nem is tudják, hogy meghaltak, mert a földihez hasonló környezetbe kerülnek: gyárba, hivatalba, börtönbe, és így tovább, ahol folytatják saját életmódjukat. Az egyforma tulajdonságoknak köszönhetően ebben a szférában mindenki büntetve van és büntet is. Majd ha feleszmélnek, és felismerik hibáikat illetve tévedéseiket, felébred bennük a vágy, hogy jóvátegyék a rosszat, amit a Födön okoztak. Ha a megfelelő körülmények létrejönnek, lehetőséget kapnak egy új inkarnációra - megszülethetnek.

A túlvilágon a lelkek a nehézkedés törvénye szerint az egyes szférákba, lelkük minősége és az azonneműség törvénye szerint pedig az egyes részekbe sorakoznak be. (Melléklet – 3. kép) Csak a Földön élnek együtt különböző mértékben kifejlett szellemek. Ez megteremti a gyorsabb fejlődés lehetőségét, bár gyakran olyan áron, hogy a tökéletesebbek szenvednek illetve károsodnak. Az alacsonyabb egyén itt magatartási mintákat talál, és nagyobbak a lelki növekedés lehetőségei is. Az asztrálban ez nem lehetséges, mert ott a lélek csak olyan lelkekkel él, akikkel azonos szinten van. Csak ha megcsömörlik, és ellenszenvessé válik neki a rossz vagy a perverzitás, az vezet fejlődéshez, a megváltozás vágyához, hogy kimenekülhessen ebből a környezetből.
A Földön a fejlett egyének megsínylik alacsonyabb környezetük negatív megnyilvánulásait. De ha ez a szenvedés nem ferdíti el jellemüket, akkor erényeik tökéletesednek és megerősödnek. Nemcsak a tökéletesedés a fejlődés célja, hanem a lelkierő megszerzése is.
SK
HU
© Natalia de Lemeny Makedonova
Bolygónk a fordulat korához közeledik, amikor új világ születik. Nem keletkezhet a régi talaján, mert nagyon másfajta lesz.
A mai embernek tudnia kellene, hogy a jelenlegi katasztrófikus változások nem a véletlen művei, hanem törvényszerű történésekkel vannak meghatározva az új nemzedék javára.




A fordító előszava






2. Fejezet


3. Fejezet
4. Fejezet



1. Fejezet








A könyv megrendelhető
ITT...